5.RÉSZ

És most végre utolértük magunkat az időben.

Hétfő van és ma megyek először az iskolába a levélről meg csak annyit hogy már azt sem tudom, hogy hol van.

 De tényleg, lehet a sors akarta így és ez egy jel arra hogy hagyjam az egészet és nyissak egy teljesen új fejezetet.

Ezen a napon nem volt elég csak alapozó és szempillaspirál, hatásos,

 nagy belépő kell.

 Kivételesen tusvonalat és szemhéjpúdert is vittem fel.

7:40-re értem be, az állott krétaszag ismerős volt és az állandó hangos moraj biztató érzést keltett bennem.

 Mint mindig, most is a terem előtt voltak az osztálytársaim.

 Mindenki máshogy fejezte ki a sajnálatukat, volt aki a nyakamba ugrott és rögtön frissített minden infóról és volt olyan is aki csak odaintett és a 3. réteg akit teljesen hidegen hagyott a visszatérésem…

Osztályfőnöki órán a jégkoris kirándulást terveztük és arra jutottunk, hogy még ma délután elmegyünk és kicsit kikapcsolódunk.

Utolsó óra után rekord idő alatt hazaértem és kitakarítottam a szobámat, hogy biztosan elengedjenek 6 órakkor.

 Persze mama szó nélkül elenged és még pénzt is ad, de ezt kihasználásnak érzem így néha én is teszek érte…

Egy vastag, mintás leggingset vettem fel és alá egy harisnyát amit egy  vékony, szürke pulcsival és a másik kedvenc darabommal a fekete kötött pulóveremmel párosítottam, a szett utolsó darabja a szörke körsálam, ami nélkülözetetlen és legszívesebben még alváshoz is hordanám.

 Hetek óta most néztem bele először úgy a tükörbe, hogy tetszett amit látok. A sok stressz miatt nem keveset fogytam amit mára már sikerült visszahízni.

5 órakkor indultam vissza a suli elé hogy még egy kicsit tudjunk beszélgetni az indulás előtt.

30perc alatt értünk oda, rengeteg ember, hideg levegő de még így is jobb mint az otthonülős sorozatos hétfő este.

Van egy saját korcsolyám így a kölcsönzés költségeit és a végeláthatatlan sorban állást megúsztam és hamarabb a pályára mehettem. 

Csúszósabb mint gondoltam, bevallom sok időbe telik majd amig visszalendülök a régi kerékvágásba és gondtalanul siklok a jégen.

Már a többiek is a pályára szállíngóztak és egyre többen lettünk, más csoportok is érkeztek. Kissebbek, nagyobbak egyaránt.

A gondolataim egyre jobban kezdtek kiszorítani minden mást a fejemből és csak mentem, mentem amíg…

…hát amíg neki nem mentem egy srácnak, akinek sikeresen eltörtem az orrát.

-Jézusom! jól vagy?

-Huh, csajszi, rád fér még a gyakorlás. Ami azt illeti fogalmam sincs hogy vagyok, megnéznéd, hogy vérzik-e az orrom, semmit nem érzek?!

-Juj, ne haragudj tényleg, de nagyon vérzik. Jobb lenne, ha a pálya széléhez kísérnélek és megvizsgálna egy orvos.

-Elkísérsz? *nevetett pimaszul*

-Ha szeretnéd…-válaszoltam hanyagul és a  korláthoz csúsztunk.

Vettem egy-egy forrócsokit és az este hátralevő részét padon ülve töltöttük.

Beszélgettünk, konkrétan mindenről az első ember aki tényleg figyelt rám és megértett. Én meg eltörtem az orrát, megint megcsináltad Rebecca, Ügyes vagy!

Megbeszéltünk egy találkozót jövőhét hétfőre, szerencsére nem itt. Nem akart még több sérülést, így a pláza megfelelő helyszínnek tűnt!